2011. november 30., szerda

Csutkababa

Csutkababát készítettünk a XV. kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában. Volt, aki egész családot alkotott!




2011. november 29., kedd

Ősz záró, télváró

Madáretetőt készítettünk a XVI. kerületi Herman Ottó Általános Iskolában. Alapanyagok: kukorica csutka, nád, falemezkék.


2011. november 9., szerda

A pályázat nyertesei

Még egyszer szeretnénk megköszönni a pályázati felhívásukra jelentkező óvodáknak a lelkes részvételt, és külön köszönjük minden óvónőnek a fáradozását, amivel a gyerekek tárgyalkotását és rajzolását segítették. 
Köszönettel tartozunk továbbá a Kistenyér Műhely jelenlegi programját támogató szerveknek és cégeknek, akik felajánlásaikkal lehetővé tették, hogy a díjazottaknak értékes nyereményeket adhassunk át. 


A Kistenyér Műhely pályázata az Önkéntesség Európai Éve jegyében született, célja az volt, hogy a gyermekek figyelmét felkeltse a környezettudatos magatartás iránt. A pályázat két egységből állt: a csoportos kézműves pályázat a kidobásra szánt hulladékokból kreatív tárgyak: játékok és hangszerek alkotására buzdított¸ az egyéni pályázaton belül a Kérlek, ne szemetelj, szemét nélkül szebb a világ! gondolatra reflektáló képeket vártunk. A pályamunkák értékelésénél az első esetben a beküldött kreatív tárgyak egyszerűségét, ötletességét és készségfejlesztő jellegét értékeltük, a rajzok esetében elsősorban a témához való illeszthetőséget vettük figyelembe.
A díjakat Veress Kinga, a Kistenyér Műhely projektvezetője adta át.

A Papírsziget Kft. 10.000 Ft-os vásárlási utalványát, a Komposztfórum Magyarország Egyesület által felajánlott Komposzt mintaudvart,
a Balázs-Diák Kft. bogárnézőkéit és a Kistenyér ovis plakátját
a csoportos kézműves pályázat győztese, a Rózsabimbó Óvoda kiscsoportja nyerte.
Gratulálunk a gyerekeknek és a pályázatot gondozó pedagógusnak: Mészáros Nikolettnek.


A Komposztfórum Magyarország Egyesület által felajánlott Komposzt Játszóházat, a Balázs-Diák Kft. bogárnézőkéit, 
a Café Molka  süteménymeghívását és a Kistenyér ovis plakátját 
Községház utcai óvoda, Süni csoportja nyerte.
Gratulálunk a gyerekeknek és a pályázatot gondozó pedagógusoknak: Járvás Juditnak és Hainné Boda Ildikónak.


Az egyéni rajzpályázat díjazottjainak a Kölyökpark, az Ariadne Egyesület, a Balázs-Diák Kft, a Komposztfórum Magyarország Egyesület, a Café Molka és a Kistenyér Műhely ajánlott fel ajándékokat.

A Földünkért Világnap 20. évfordulója alkalmából kiírt rajzpályázat győztese: 
Szabó Sára, a Kerekerdő Óvoda óvodása
Felkészítő óvónője Dobák Katalin.


2. díjat érdemelt: Kovács Kinga, a Don Bosco Szent Család Óvodából.
Felkészítő óvónője: Locher Tiborné
3. helyezettje: Szalai Annamária és Csomor Krisztina 
a Cseppkő gyermekotthon óvodásai lettek.
Felkészítő óvónőjük: Solti Zoltánné


Különdíjat érdemeltek:
Haraszti Enikő, a Don Bosco Szent Család Óvodából
Herczeg Domonkos és Damján, a Máriaremetei Úti Óvodából és
Fátrai Lili, a Kerekerdő Óvodából

Gratulálunk minden nyertesünknek!